SZÜLŐK ISKOLÁJA
STARMUS EARTH
A Starmus Nemzetközi Fesztivál egy nemzetközi összejövetel, amely a csillagászat, az űrkutatás, a zene, a művészet és a természettudományok ünneplésére összpontosít. Az alapítója Garik Israelian csillagász / amatőr zenész és Brian May zenész / asztrofizikus. Idén Pozsonyban tartják az ESET jóvoltából.
Iskolánk 15 tanulója kapott ingyenes lehetőséget, hogy november 16-án örök emlékként megélje Dr. Jane Goodall, a csimpánzkutatásairól híres etológus és Chris Hadfield űrhajós, a NASA egyik igazgatójának előadását. Rajtuk kívül a pódiumon megjelenik Garik israelin asztrofizikus ésRichard Marko, az ESET egyik alapítója is.
A tanulókat a biológia és csillagászat iránti érdeklődésük, illetve angoltudásuk alapján választottuk ki a legidősebbek közül. Kísérőjük Hanko Krisztina angol szakos pedagógus.
Tompa Mihály Vers - és Prózamondó Verseny
Május 15-én tartotta a Csemadok a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny kerületi fordulóját a szenci magyar szakközépiskolában.
HATAN kerültek az országos fordulóba!!!
Arany minősítést Fülöp Sára, Varga Bernadett, Šillo Simon, Popálená Stella, Šillo Mária, Kovács Szabina ért el, ezzel a június 21-22-én sorra kerülő országos rimaszombati döntőbe kerültek.
Ezüst minősítést szerzett Klein Viktória, Takács Róbert, Németh Gabriel, Árva Lucia, Sándor Anna, Moore Timár, Klenovics Anna, Botló Marcell, Klenovics Márk, Szitka Lea, Fülöp Tamara, Bertok Natália.
Bronz mnősítést kapott Turcsányi Cynthia, Matus Szabolcs, Szalay Csenge, Gaučík Rebeka.
Mindenkinek nagy szeretettel gratulálunk, tudjuk, mekkora munka van a felkészülésben!
Járási atlétika
A járási atlétikai versenyen Neszméry Nicolas 1. helyet szerzett a 60 m futáson, Kállay Kristóf 2. lett magasugrásban. GRATULÁLUNK!
Papírgyűjtés 2024
Minden egyes kilogramot köszönünk az ajándékok és csokik nevében, amit diákjainknak szétosztunk a tanév során!
28
XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny bősi területi fordulója
A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny nyugat-szlovákiai területi elődöntőjén, Bősön 9 tanuló képviselte iskolánkat: Hanko Iván, Szalay Gergő, Matus Dorka, Takács Alex, Šillo Simon, Klenovics Anna, Fülöp Tamara, Časny Veronika és Neszméry Pál. 4 arany, 1 ezüst, 4 bronz. Mindenkire rendkívül büszkék vagyunk! Köszönjük a felkészítést Sándor Erika, Molnár Enikő és Tóth Katalin tanító néniknek!
kiemelt arany:Klenovics Anna
arany: Hanko Iván, Takács Alex, Matus Dórika
ezüst: Fülöp Tamara
bronz: Neszméry Pál, Szalay Gergő, Časny Veronika,Šillo Simon
18
A Möggyes tanulmányúton
A Szőttes Kamara Néptáncegyüttes utánpótlásával a Möggyes tagjainak egy része is részt vett egy Erasmus+ tapasztalatcsere programban a magyarországi Kiscsőszön. A Fostering Inclusion ifjúsági csereprogram házigazdája a kiscsőszi Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola volt. A program további résztvevői a székelyudvarhelyi Kék Iringó Néptánccsoport, valamint a Pápai Református Gimnázium Néptánctagozatának diákjai voltak. Központi témaként a roma kultúra elemeivel, főként táncaival ismerkedtek.
12
T9 - országos adatok
Van minek örülnünk: kilencedikeseink minden tantárgyból az országos átlag felett teljesítettek!
Andersen éjszakája 2.
A harmadikos-negyedikes tanulók éjszakai iskolai ottalvós Andersen-éjszakája nagyon jól sikerült. Volt gyermekjóga, planetárium, éjjeli séta, bátorságpróba, mese, mindenki jól érezte magát, hála a tanító néniknek.
106
4. PANNON BIOLÓGIA VERSENY
Véget ért a 4. PANNON BIOLÓGIA VERSENY három fordulós maratoni feladatsora, melyen iskolánk nyolcadikos tanulója, HANKO IVÁN remekül szerepelt, a 125 fős nemzetközi mezőnyben a gimnazisták között az orvosbiológia-farmakológia témakörben a csodálatos 12. helyen végzett 90,9 százalékos eredménnyel. Gratulálunk neki és felkészítőjének, Párkány Antóniának is!
Hivatalosan is megkezdődött az étkezde bővítése
2024. május 2-án hivatalosan is megkezdődött az építési terület átadásával az étkezdénk bővítése. A versenypályázatban nyertes ATYP stav. vezetője, Izsák Attila szerint az új étkezde augusztus 19-re elkészül, így a következő tanévet már nem az ebédeltetés körül forgó szervezéssel töltjük majd, sőt, csaknem 100 fő befogadására alkalmas területet nyerünk. Köszönjük Szenc Városnak a támogatást, nagy szükségünk volt rá! Egyben köszönjük Mihálek Gábornak és a Straňák-házaspárnak a terveket! Odafigyelünk majd mind az étkezde esztétikumára, mind a megígért étkezde körüli parkosítás jellegére, hogy egész évben szép környezet fogadja diákjainkat. Foto. Szenc város
Viharmadár
A Csemadok szenci alapszervezete szervezésében iskolánk felső tagozatos diákjai részt vettek a kultúrházban a Viharmadár című Petőfi-előadáson. Köszönjük Szabó Jolánnak a szervezést!
Andersen éjszakája 1.
Kolléganőinknek köszönhetően örök élményben lehetett része az elsős-másodikos tanulóinknak, hiszen a péntek éjszakát az iskolában tölthették hatalmas bulival: minden volt: pizzázás, jóga, csillagászat, mesék, játék... Köszönjük Kitty, Erika, Csilla tanító néniknek!!!
78
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny
Simon Dániel 7.o.tanulónk a 31. helyet szerezte meg a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulójában. Felkészítője Tóth Katalin tanító néni. Ha ez az eredmény most nem is jelent továbbjutást, gondoljanak arra, hogy a Kárpát-medence legjobb 5100 helyesírója versenyzett az 5–8. évfolyamokon ebben a fordulóban! A teljesítményhez szívből gratulálunk!
Csillagászati verseny kerületi fordulója, Pozsony
A Čo vieš o hviezdach? csillagászati verseny kerületi pozsonyi fordulóján a következő csodálatos eredméynek születtek:
Veress Sára Anna - 1. kategória - 1. hely - tovabbjutott az országos fordulóra Eperjesre
Sándor Ádám - 2. kategória - 1. hely - tovabbjutott az országos fordulóra Eperjesre
Simon Dániel - 2. kategória - 6. hely - sikeres megoldó
Gratulálunk diákjainknak és felkészítőjüknek, Veress Péternek !!!
XI. helytörténeti diákkonferencia
Szenc, 2024. április 26.
Kezdés: 8:30, Szenci Városi Múzeum
A konferenciabizottság tagjai:
Bukovszky László történész
Gaučík István, történész, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa
Korpás Árpás történész, a Vasárnap főszerkesztő-helyettese
Strešňák Gábor történész, levéltáros, múzeumigazgató
Szanyi Mária néprajzos, a Kincskereső mozgalom elindítója
Felkészítők:
Szabó Eszter, a szenci Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskola tanára
Takács Róbert, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola pedagógusa
A konferencia programja:
8:30-8:40 A diákkonferencia megnyitója
8:40-9:40 Előadások:
Bognár Máté, Gräczer Branko: A magyarbéli kastély sorsa a 2. világháború után
Oravec Rita, Margitfalvi Laura: A szenci római katolikus templom
Matus Keszi: A rétei halomdombok és környékük
Cséfalvay Sára: Hangok, emlékek és örökség: dédapám nótagyűjteménye
9:40-10:00 szünet
10:00 -11:00 előadások
Gábriel Pál, Horváth Benjámin: Az egyházfai cserkészcsapat
Lehotsky Ádám, Ballán Dávid: A jókai vízimalom
Nagy Georgina: Egy negyedi révész története
11:30-12:00 értékelő összefoglalás, a konferencia bezárása
Szervezők: Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenczi Molnár Albert Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskola, Szenci Városi Múzeum.
Rendezvény Pósa Lajos úr támogatásával valósulhat meg.
Orosz Zsuzsa képei.
Féli sakkverseny
Iskolánk sakkozói részt vettek a féli sakkversenyen Schultz tanító bácsi vezetésvel. Sikerült elhoznunk a polgármester kupáját Tirinda Jonatán (9.A) személyében. További helyezettjeink:5. Gaučík Dávid (9.A)6. Sándor Ádám (9.A)10. Moore Dominik (7.A)16. Moore Tímár (4.B)
Gratulálunk!
Scrabble verseny
A szlovák nyelvű scrabble versenyen iskolánk sok ügyes tanulója vett részt Hedvig tanító néni kíséretében, közülük Botta Tamás (felk.Szabó K.) a 2. helyen végzett. Gratulálunk!
Föld napja
A 2024-es Föld napja eseménydús volt diákjainknak: természettudományi diákelőadásokat hallgattak meg, projekteket készítettek, átültették készülő étkezde helyéről a növényeket az iskolaudvar más területére, a harmadikosok részt vettek a városi Föld napja rendezvényén, megnézték a Jövő városát, virághagymákat ültettek, takarítottak...Nagyon büszkék vagyunk diákjainkra!
171
SMARTBOOKS
Tisztelt Szülők és Diákok,
minden tantárgyban rengeteg magyar nyelvű feladatlapot, interaktív feladatot találnak a smartbooks alkalmazáson, próbálják ki a tanulásban!
News archive